A Feng Shui a szerelemben is segít

Feng Shui
Feng Shui

A szerelem az egyik legcsodásabb érzés, ami átjárhatja az emberi lelket. Mondjuk ki kerek-perec, szegény az a személy, aki soha nem tapasztalja meg a kölcsönös megbecsülésen, mély érzéseken, szenvedélyen és őszinte barátságon alapuló jelenséget, legalább egyszer az élete során. Viszont a tapasztalat azt mutatja, megtörténik, hogy hiába is szeretnénk megtalálni a szerelmet, az a bizonyos Nagy Ő csak nem akar megjelenni az életünkben. Mit kell tennünk ahhoz, hogy mi is bevonzhassuk a szerelmet? Nos, a Feng Shui, mint sok más esetben, most is a segítségünkre siet.

Azoknak, akik nem tudják, mit jelent a Feng Shui, eláruljuk, ez a többezer éves kínai életfilozófia az ember és a természet közötti balansz elérését hivatott szolgálni, s olyan rendkívüli útmutatást ad, amelynek köszönhetően elérhetjük a lelki békénket. Azok, akik ismerik ezt az ősi hitvallást, tudják, hogy a szerelmet is bevonzhatjuk az alkalmazásával. Mi listáztuk azt a néhány tárgyat, amelyeknek a Feng Shui követői szerelemhozó hatást tulajdonítanak. Az ősi kínai mesterek mindig is nagy szerepet tulajdonítottak a harangok és a csengők erős, fémes hangjának. Úgy tartották ugyanis, hogy ez a tiszta hang egy pontba gyűjti a friss, életadó energiát. A szakértők azt állítják, okos gondolat a lakásunk központi helyére felszerelni egy aprócska szélcsengőt, főleg abban az esetben, ha nehezen engedjük el a régi kapcsolatunkat.

A múlt kísértő szelleme nem engedi, hogy új szerelem érkezhessen az életünkbe, így nem is csoda, ha nem jön az a bizonyos várva várt Nagy Ő. A harangocskák éles, tiszta hangja azonban segít feltöltődni, így könnyen lerázhatjuk a múltunk béklyóit. Bár a kínai filozófia a lakberendezéssel kapcsolatban határozottan nem szereti az úgynevezett haszontalan dísztárgyakat, azaz porfogókat, mégis a legtöbbünk otthonában legalább egy akad azokból. A gond az, hogy csupán egy, azaz páratlan példány van a kedvenc cicánkból vagy vázánkból – ha szerelem bevonzása a cél, szerezzünk az aktuális csecsebecsének egy hozzá illő párt. A tűz már többszáz éve szimbóluma a szerelemnek, a szenvedélynek és a perzselő érzelmeknek.

Lobbantsuk szó szerint lángra a szerelmi életünket a bájosan is buja aprócska gyertyák segítségével! Amint a kanóc lángra kap, az egész lakást bejárja az andalító illat, mi pedig kellemesen ernyedt, békésen idilli hangulatba kerülünk. A vacsora mellé gyújtott gyertya, ha még jelen pillanatunkban kénytelenek is vagyunk egyedül elkölteni azt, a megújulás érzetét erősíti bennünk, és felkészít minket az új, izgalmas kapcsolat lehetőségére. Végül, de nem utolsó sorban, vegyük magunkat körül piros színű tárgyakkal. A piros, csakúgy, mint a forrón nyaldosó lángok, a szerelem jelképe. Ne essünk azonban át a ló másik oldalra, csak itt-ott tűnjön fel az említett szín a lakásban. Ha izzani kezd a levegő, a szerelem is hamarosan bekopogtat az ajtónkon!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük