Kategória: Család

A barátság csodálatos ajándék, s az, aki elmondhatja magáról, van egy igaz, hű barátja, igazán szerencsés személy. Nem ritka, ha egy-egy embert, akivel valóban érezzük, közös hullámhosszon vagyunk, már-már családtagként kezelünk. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen a rokonság nem minden esetben a vérbeli kötelék függvénye, az igaz barátok pedig kitartanak mellettünk akár a sírig is. Persze az is könnyen előfordulhat, hogy egy-egy kapcsolat vége csalódás – hiszen nemcsak a szerelmeinkben, de a barátainknak vélt személyekben is nagyot lehet csalatkozni.

Jelen cikkünkben azokat a toxikusok személyiségtípusokat vesszük sorra, akikkel nagy valószínűség szerint találkozni fogunk az életünk során –sőt, mi több, talán barátok is leszünk ideig-óráig. Vigyázat, egyes személyiségtípusokat inkább jobb kissé távoltartani magunktól, nehogy a végén mi sérüljünk!

1. A Fenegyerek. Nos, őt valószínű a fiatalabb éveink alatt vonzzuk be. Ő az a személy, aki „fogadjunk, hogy nem mered…” kezdetű felkiáltásokkal csábít minket a tilosba. Talán perpillanat jó ötletnek tűnhet követni a kockázatvállaló barátunkat, ám ne feledjük, hogy akár komolyabban is megüthetjük a bokánkat, ha ész nélkül rohanunk utána.…

A lovagi irodalom kétségtelenül izgalmas olvasmányélménnyel gazdagítja könyvmolyokat, ám megvan az a káros következménye is, hogy –ha csak innen táplálkozunk- hajlamosak vagyunk elhinni a költőknek: a Középkorban a nőket piedesztálra emelve imádta mindenki. A szomorú igazság az, hogy a hölgyeknek igen nehéz szereposztásban volt részük a Középkorban, hiszen sokszor olyan irreális elvárásokat támasztott az irányukba a férfitársadalom, amelyeknek csak saját maguk teljes megadásával tudtak megfelelni. Lássuk, milyen volt nőnek lenni a sötét Középkorban – és milyen szerepe volt a családnak e vérgőzös időszakban!

Ahhoz, hogy megérthessük a kor általános felfogását a férfiaknak a nőkkel szembeni felsőbbrendűségéről, elég csak felütni a Bibliát: a nő, a teremtés koronájának az oldalbordájaként csupán egyfajta „kiegészítése” a magasabb rendű férfiúnak, így minden cselekedetét, sőt, gondolatát is a férfi kívánságának kell alávetnie. A nőkről sokáig tartotta magát az a –finoman szólva- roppant csúnya tévhit, miszerint szellemi és lelki megmérettetés terén is alulmaradnak az urakkal szemben. A gyakorlatban ez annyit tett, a nőknek nem lehettet döntési joguk, sőt, sokszor még véleményük sem a férfiak uralta és irányította világban.…

Talán nincs is olyan édesanya, akit ne borítanának ki időnként a gyerekei. Lehetünk bármilyen gondoskodók, szerető szívűek és igazán türelmesek, bizony vannak olyan napok, amikor a gyereknevelést igazi nyűgként éljük meg – aztán persze jön a menetrendszerű bűntudat, de ez már egy másik cikk témája. Ha úgy érezzük, összecsapnak a fejünk felett a hullámok, jusson eszünkbe, hogy lehetne sokkal, de sokkal rosszabb. E kijelentés igazát talán a középkori anyák tudnák a leginkább igazolni. Ha van korszak, ahol anyának lenni nem volt leányálom, akkor az a Középkor. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy a szóban forgó időintervallum teljesen máshogyan értelmezte a család fogalmát, ennek tükrében pedig teljesen más kritériumrendszert támasztott az anyákkal és a gyerekkel szemben is, mint a mai modern kor felfogása.

Persze középkori viszonylatban is különbséget kell tennünk a nemesek és az átlagemberek között – a mindenre jogosult, dúsgazdag arisztokraták és a szegénységben élő pórnép között. Már maga a szülés is „érdekes” körülmények között zajlott –és most elsősorban nem az orvostudomány fejlettségét, illetve a közvetlen körülményeket értjük. A szülő nők között elterjedt bölcsességnek számított az úgynevezett tüsszentés-kultusz. Talán ma már mókásnak hat, de a Középkor asszonya, szigorúan orvosi javaslattal, hitte a szülés közbeni tüsszentés erejében – erről árulkodik több hiteles feljegyzés is. Úgy gondolták ugyanis, hogy a tüsszentés energiája a méhet is érinti, így az ott összpontosuló erő a gyerek mihamarabbi előrenyomulását sürgeti.…

Nem is kérdés, hogy a gyermekáldás mennyire fantasztikus esemény! Rádöbbenni arra, hogy egy új kis élet növekszik bennünk, a párunkkal közösen készülődni a család leendő szeme fényének az érkezésére egész egyszerűen összehasonlíthatatlan fontosságú mérföldkő a házastársak életében. Igen ám, de mégis sok pár van, akiknek nem lehet része ebben a csodában – vagy saját akaratukból, vagy pedig azért, mert nem tartoznak a természet kegyeltjei közé. Így vagy úgy, nincs annál tapintatlanabb dolog, mint ezen párok magánéletében való turkálás, amelynek keretein belül azt kérdezgetjük, mikor lesz már gyerek a háznál? A kérdés nemcsak az abszolút érzéketlenség kategóriájába tartozik, de mélyen sértő is a felekre nézve.

Mi jelen cikkünkben összeszedtünk néhány nyomós indokot annak kapcsán, miért kell magunkat távol tartani a másik magánéletétől. Nos, kijelenthetjük, hogy modern korban élünk, ahol a szebbik nem képviselői is egyre elismertebb szerepeket tölthetnek be- nagy előrelépés ez ahhoz képest, hogy a nőknek alig 100 évvel ezelőtt még szavazati joguk sem volt, és az anyaságon kívül mással nemigen foglalkozhattak. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy még ebben a modern korban sem ismeri el mindenki a nők egyenjogúságát, és görbén néz arra a 30-as éveiben járó hölgyre, aki esetleg felvállalja: nem kíván anya lenni – vagy éppenséggel nem most kíván anya lenni, hiszen előbb a karrierjére szeretne koncentrálni.…

Nincs is annál csodálatosabb, mint amikor két szerelmes szív egyszerre dobban. A szerelem kezdeti, rózsaszín fázisában bizony el sem tudjuk képzelni, hogy egyszer vége lesz ennek a csodás érzelemnek, így érthető, ha kizárjuk a hűtlenség lehetőségét is. Hűtlenség. Önnek mi jut eszébe e szóról? A legtöbben azonnal a megcsalásra gondolnak, tehát arra, ha a párkapcsolat egyik fele egy harmadik személy társaságában „múlatja az időt”. Az igazság viszont az, hogy többféleképpen lehetünk hűtlenek a másikhoz, nemcsak a testiségen keresztül, bár kétségtelen, hogy ez az egyik legocsmányabb módja a másik átverésének.

A párkapcsolatok egyébként is roppant komplex téma, sőt, a tapasztalat azt mutatja, hogy sok viszony a kívülállóknak tökéletesnek tűnik, ám a mélyben sajnos nem ilyen idilli a helyzet. A kezdetben nagy fellángolás az idő múlásával kiüresedik, s bár a felek továbbra is megosztják egymással a lényegi dolgokat, az a csibészes összetartozás, a kellemes esti összebújások, elejtett félszavakon alapuló közös megértés már a múlté. Ebben a stádiumban talán el lehet időzni kissé, ám a mérleg nyelve előbb-utóbb valamelyik irányba elbillen – sajnos a legtöbbször a megcsalás vagy a szakítás felé. Az igazi nagy veszélyt azonban a bizalom megingása jelenti. A jól és boldogan operáló párkapcsolatok tagjai nem titkolóznak egymás között.…

Minden felelősségteljes szülőnek egy az álma: a gyermekeik egészségben való felnevelése, felkészítése az életre. E szent ügy érdekében az érintett felek bármire képesek – a tapasztalat pedig azt mutatja, hogy sajnos sokszor jónak hitt, ám annál veszélyesebb szokásokat ültetnek el a srácok mindennapjaiban. Mi jelen cikkünkben összeszedtünk néhány ilyen „hiedelmet”, és természetesen azt is kivesézzük, miben rejlik azok veszélyessége a gyerekekre nézve. Vajon hányszor hallhattuk kissrácként, hogy üljünk egyenes háttal? Bizony, a szóban forgó intelmet nemcsak otthon vágták a fejünkhöz, de az iskolában is- szinte minden egyes nap.

A kérdés már csak az, jó tesz-e a gyerek hátizmainak, ha folyton merev testtartásban kényszerül ülnie – hosszú órákon keresztül? A válasz egyértelműen nemleges. A szakértők mind egyöntetűen arra a véleményre jutottak, hogy a lehető legegészségesebb testtartás egyben a legkényelmesebb is: kissé lejjebb csusszanva a széken, a hátunkat a háttámlának döntve helyet foglalni. Abban az esetben, ha mégis erőltetjük a merev háttal való ülést, és folyton rászólunk a gyerekre, hogy húzza ki magát, könnyen előidézhetjük a porckorongok elmozdulását, ami már rövidtávon komoly problémához is vezet. Hagyjuk a gyereket lazán, kényelemesen helyet foglalni, és elkerüljük a bajt. Apropó, iskolai szabályok.…

Vannak, akik megtartják, és vannak, akik alig várják, hogy lecserélhessék, ám olyan személyek is akadnak szép számmal, akik kompromisszumot kötve mindkettőhöz ragaszkodnak. Természetesen a nevünkről van szó, azon belül is a családnevünkről. A férfiak számára evidens, hogy a név, amellyel születtek, végigkíséri az életüket, kitart mellettük jóban-rosszban a sírig. Mint sok más egyéb tekintetben is – nem ennyire egyszerű azonban hölgyek dolga.

Milyen érdekes egyébként, hogy annak idején a legtöbbünk már kislányként arról a napról álmodozik, hogy egyszer majd felnőve, a szerelme oldalán, bájosan pirulva a boldogságtól megfogadja az emberek előtt, hogy a férfit, akit szeret, el nem hagyja, jöjjön bármi. A fogadalom szép, a mögötte álló érzelmek pedig még szebbek. De mi a helyzet a szeretett férfi nevével? Kötelezően meg kell változtatnunk a sajátunkat? A jelenségnek természetesen vannak a pro és a contra szempontjai is. A hagyományok tisztelői számára az új vezetéknév felvétele nem kérdés, hiszen így volt már az anyáik, a nagyanyáik, sőt a dédanyáik idejében is: a feleség a saját vezetéknevét sutba dobva felvette a férje családnevét.…

Gondolkodott-e már valaha azon, mi az alapja a manapság is oly nagy népszerűségnek örvendő anyós-vicceknek? Esetleg abban a „szerencsés” helyzetben van, hogy a saját bőrén tapasztalja, milyen egy megromlott kapcsolatban élni a kedves mamával? Az említett viccek bár túlzóak, a valóságalapjuk megkérdőjelezhetetlen. De miért van az, hogy ha két fiatal jóbarátnő összeül egy kellemes traccspartira, ott előbb-utóbb szóba kerül a rettegett és sok esetben utált anyós? Vajon a duó nőtagja közül csak az idősebb a hibás a rossz, mérgező hangulat meglétében? Esetleg igaz lenne az, amiről az anyósok egymás között szoktak pletykálni, miszerint a fiatal menyecske képtelen beilleszkedni a családi idillbe, és megfelelően ellátni az ő „kicsi fiúkat”?

Nos, a kérdés komplexitásából adódóan roppant nehéz megtalálni a tökéletes választ, ha van ilyen egyáltalán. Jelen cikkünkben nem kisebb feladatra vállalkoztunk, mint e két, egymásnak feszülő erő összebékítésére, amelyben az 5 pontos listánk áll a rendelkezésünkre, avagy: hogyan ápoljunk jó kapcsolatot a Mamával? Miért tesszük ezt? Eláruljuk, nem pusztán jószívűségből. Sajnos a tapasztalat azt mutatja, a rossz anyós-meny viszony már rövid időn belül mérgezően hat a férj-feleség kapcsolatra, sőt, sok esetben a válás sem ritka végkifejlete a viszálynak. Az pedig nemes egyszerűséggel nem fair, ha a szerelmesek élete és jövője egy harmadik személy miatt forog kockán-, még akkor sem, ha ez a bizonyos személy a kedvesünk édesanyja. Az első és talán legfontosabb lépés, bármilyen triviálisan is hangzik, a türelem. Bizony, időt kell adni a kapcsolat kiépítésére, hiszen, ahogy az életben semmi, ez sem megy egyik pillanatról a másikra.…