Család és gyermekáldás a Középkor viharos századaiban

család
Család

Talán nincs is olyan édesanya, akit ne borítanának ki időnként a gyerekei. Lehetünk bármilyen gondoskodók, szerető szívűek és igazán türelmesek, bizony vannak olyan napok, amikor a gyereknevelést igazi nyűgként éljük meg – aztán persze jön a menetrendszerű bűntudat, de ez már egy másik cikk témája. Ha úgy érezzük, összecsapnak a fejünk felett a hullámok, jusson eszünkbe, hogy lehetne sokkal, de sokkal rosszabb. E kijelentés igazát talán a középkori anyák tudnák a leginkább igazolni. Ha van korszak, ahol anyának lenni nem volt leányálom, akkor az a Középkor. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy a szóban forgó időintervallum teljesen máshogyan értelmezte a család fogalmát, ennek tükrében pedig teljesen más kritériumrendszert támasztott az anyákkal és a gyerekkel szemben is, mint a mai modern kor felfogása.

Persze középkori viszonylatban is különbséget kell tennünk a nemesek és az átlagemberek között – a mindenre jogosult, dúsgazdag arisztokraták és a szegénységben élő pórnép között. Már maga a szülés is „érdekes” körülmények között zajlott –és most elsősorban nem az orvostudomány fejlettségét, illetve a közvetlen körülményeket értjük. A szülő nők között elterjedt bölcsességnek számított az úgynevezett tüsszentés-kultusz. Talán ma már mókásnak hat, de a Középkor asszonya, szigorúan orvosi javaslattal, hitte a szülés közbeni tüsszentés erejében – erről árulkodik több hiteles feljegyzés is. Úgy gondolták ugyanis, hogy a tüsszentés energiája a méhet is érinti, így az ott összpontosuló erő a gyerek mihamarabbi előrenyomulását sürgeti.

Nagy figyelmet fordítottak emellett a szülőszoba illatára is, ugyanis azt gondolták, hogy az édes illatok motiválóan hatnak a vajúdó hölgyekre. A menta, az aloé és a gyömbér például tipikusan azok az aromák voltak, amelyekről úgy hitték, pozitívan befolyásolja a kisbaba világra jövetelét. A fájdalom csillapítása érdekében akár vallásos amuletteket is bevetettek, hiszen, bár mélyen hívő, mégis roppant babonás emberek voltak. Ha a szülés sikeres volt –sajnos a Középkorban nagyon kevesen tudták ezt magukról elmondani-, a csecsemőt a gondoskezű bába rózsaszirmos vízben fürösztötte, majd a lehetőségekhez mérten mirtuszolajjal is bekente.

Érdekes, hogy sokan eskü alatt vallották a méz csodatévő erejét: a gyerekek szájpadlását például az első napjaikban rendszeresen kenegették mézzel. Ma ezt az eljárást erősen megkérdőjelezi a modern orvostudomány, tekintve a méz komoly allergén jellegét. Egyébként nem állítunk azzal túlzást, hogy a Középkor asszonya folyamatosan várandós volt. Az egymást követő terhességek a csecsemőhalálozás magas számából adódtak, hiszen már maga a tény is, ha az adott gyermek elérte a 6 éves kort, igazán elismerésre méltónak számított.

A gazdagabb hölgyek kivétel nélkül bérszoptató anyákat alkalmaztak, hiszen a szoptatást, mint tevékenységet, nem tartották a rangjukhoz méltónak. A szegényebbek nyilván nem is gondolhattak ilyen luxusra, így kénytelenek voltak maguk táplálni a kisdedjeiket – amiről ma már tudjuk, a lehető legegészségesebb és legtermészetesebb dolog kerek e világon. A bérszoptató anya kiválasztása nagy körültekintést igényelt, ugyanis az őseink úgy hitték, az egyes pozitív tulajdonságok nem máson, mint az anyatejen keresztül szivárognak be az emberbe.

Az anyáknak viszont, és főleg a pórnép leányairól van itt szó, hamar ott kellett hagyni a csecsemőkeit, hiszen a háztartás körüli teendők, illetve a mezei munkák alól nem élvezhettek sokáig felmentést a szülés után sem. A cseperedő gyerekek is ennek tükrében éltek a mindennapjaikat, és ha volt akkora szerencséjük, hogy elérték a hét-nyolc éves kort, már felnőttként kezelték őket. Dolgoztak, ugyanúgy, mint a szüleik, hiszen már átlépték a gyermekkor határát. Abban az esetben pedig, ha a lányok 12-13 esztendősök lettek, nem ritkán eljegyezték őket a szülők által preferált személlyel. Bár e szokások mai szemmel meglehetősen bizarrnak tűnnek, azt mégsem állíthatjuk, hogy a középkori anya ne szerette volna úgy a gyermekét, mint a mai modern gondolkodású hölgy a saját síró-rívó kisbabáját.